Magyar diákok a "Az Európai Iskolák az Élhető Bolygóért" versenyen | csrhungary.eu - csr a fenntartható gazdaságért Hírlevél feliratkozás

Magyar diákok a “Az Európai Iskolák az Élhető Bolygóért” versenyen

Ezen a héten 33 iskola diákjai vesznek részt Az Európai Iskolák egy Élhető Bolygóért c. nemzetközi iskolai verseny évindító rendezvényén Ausztriában a WWF és az ERSTE Alapítvány szervezésében.

4 magyar iskola diákjai 8 másik európai ország fiataljaival képviselteti magát a tanár-diák akadémián Ausztriában. A résztvevők számos workshopokon és szabadtéri foglalkozáson vesznek részt, melyek a környezetvédelem különböző témáit járják majd körbe. A rendezvényt követő iskolai évben a programban résztvevő osztályok egyéni öko-projekteket valósítanak meg. A nyertesek egy romániai környezetvédelmi táborban vesznek majd részt. 

?A környezetszerető diákokat és tanárokat köti össze ez a kezdeményezés a világ minden tájáról, idén már ötödik alkalommal. Nagyon kíváncsian várjuk, hogy milyen projektek születnek majd az idei évben!? ? mondta el Barbara Tauscher, a WWF Ausztria környezetvédelmi oktatási programjának vezetője.

33 tanárokból és diákokból álló csapat vesz részt a Illmitz-ben szervezett egyhetes akadémián Ausztriából, Bulgáriából, Magyarországról, Moldáviából, Romániából, Szerbiából, Szlovéniából és Ukrajnából. A 12 és 17 év közötti fiatalokat a WWF öko-pedagógusai és hivatásos környezetvédelmi szakértők vezetik be a projektekbe, melyek idén az ?Ökológiai lábnyom ? A fogyasztás globális hatásai?, ?Duna-Európa életvonala?, és az ?Aktív civil ? mások motiválása és mozgósítása?.

“A Föld jövője a következő generáció kezében van, fontos, hogy minél fiatalabb korban elkezdjük a gyerekek környezeti nevelését, és érdekessé tegyük számukra a természetvédelmet. Erre kínál remek alkalmat ez a megmérettetés. Annak pedig külön örülünk, hogy Magyarország is képviselteti magát a versenyen. ? ? mondta el Fáth Ákos, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.

Mind a projektötletek, mind azok megvalósítása teljesen a diákok kreativitására van bízva. A tanárok csak mentorálják a diákokat. Az elmúlt három évben rengeteg izgalmas projekt született, mint a diák tanít diákot kampányok, kiállítások, színielőadások, utcai akciók vagy az önkormányzati együttműködéssel létrejött újrahasznosítási akciónap.

A környezetvédelmi projektek alakulása egy nyilvánosan elérhető interaktív blogon itt is követhető.
A projekt résztvevői naplót vezetnek, képeket és videókat oszthatnak meg, mely segíti a tapasztalatcserét. A résztvevő tanárok és diákok mellett bárki elmondhatja a véleményét a programokról, aki az oldalra látogat.

? Az ERSTE Alapítvánnyal azért veszünk részt ?Az Európai Iskolák egy Élhető Bolygóért? elnevezésű programban, hogy nemzetközi oktatási projektjeink környezetvédelmi vonatkozásait is erősítsük. Az oktatás támogatása azt jelenti, hogy komolyan vesszük Európa jövőjét. Az ökológiai kérdések iránti érzékenység erősítése egy nemzetközi projekt keretein belül fenntartható tapasztalat mind a diákok mint a tanárok számára? ?mondta el Doraja Eberle az ERSTE Alapítvány igazgatósági tagja.

Az Európai Iskolák egy Élhető Bolygóért? elnevezésű iskolai környezetvédelmi kezdeményezés először a 2008/2009-es tanévben rendezték meg. Azóta 11 európai ország és 85 iskola osztálya vett részt a programban. Ily módon közel kétezer, 12 és 17 év közötti diák egyéni öko-projektje valósult meg.
További információ itt olvasható: http://schools.foralivingplanet.eu

csr_hungary_hirlevel-468x120

További Rovatok

Stratégiai partnereink

Facebook Like Button for Dummies

A weboldal használatához el kell fogadni, hogy cookie-kat helyezünk el számítógépén. Részletek>>

Honlapunk cookie-kat használ, hogy tároljuk a honlapunkon tett lépéseit, továbbá statisztikákat készíthessünk és fejleszthessük szolgáltatásainkat, és marketing tevékenységünket. Ha tovább használja honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához.

Bezárás