Trump még nem támogatja a párizsi klímaegyezményt

924
Trump még nem támogatja a Klímaegyezményt
Trump még nem támogatja a Klímaegyezményt

Az amerikai elnök egyelőre nem támogatja a párizsi klímaegyezmény végrehajtását, de elképzelhető, hogy megváltoztatja a véleményét ? ez derült ki a G7-csúcs pénteki első napján Szicíliában.

A brit miniszterelnök szerint a klímaegyezményről szóló vita kiváló volt, és Washington is tudja, hogy ez mennyire fontos kérdés.

Donald Trump gazdasági tanácsadója kiemelte, hogy az elnök nézetei a G7-találkozón folytatott tárgyalások után változóban vannak.

A német kancellár szerint világosan megmondták Trumpnak, hogy tartsa tiszteletben a megállapodást.

“Minden résztvevő különböző érveket hozott föl az amerikai elnöknek annak érdekében, hogy Amerika tartsa tiszteletben a párizsi klímaegyezményt. Nem beszélnék konfrontációról, inkább azt mondanám, nagyon ellentmondásos, de produktív eszmecsere volt.” ? fogalmazott Angela Merkel.

Több tüntetést is szerveznek a találkozó idején, köztük a környezetvédők is tiltakoznak.

Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, Szicília partjait hadihajók ellenőrzik. A találkozó szombaton ér véget.

A G7-csoport tagjai: Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Japán és Olaszország, valamint Kanada.