100 nap múlva budapesti vízvilágtalálkozó

692
100 nap múlva budapesti vízvilágtalálkozó
100 nap múlva budapesti vízvilágtalálkozó

Elindult a visszaszámlálás az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményéig: éppen száz nap múlva, október 15-17. között rendezik meg a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 nevű rendezvényt.

A találkozó legfőbb célja, hogy a világ minden pontjáról Magyarországra látogató közel kétezer politikai, üzleti, pénzügyi döntéshozó és a tudományos élet képviselői megvitassák a globális vízválság megelőzésének, illetve a vízválságok hatásaihoz való alkalmazkodás lehetőségeit.     
A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

“Az esemény kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása, illetve a vízválságok hatásaihoz való alkalmazkodás lehetőségeinek áttekintése lesz” – mondta Joó István, helyettes államtitkár.
Hozzátette: az eddig beérkezett visszajelzések alapján minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri az Budapesti Víz Világtalálkozót.

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint kiemelt érdeklődést tapasztalnak azon országok felől, amelyeknek az elmúlt években már szembe kellett nézniük a vízválság következményeivel.

 A várhatóan mintegy kétezer fő részvételével zajló nemzetközi konferencián a víz, a szanitáció és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó nemzetközi intézmények, illetve a kormányok, az üzleti, a pénzügyi és a tudományos élet képviselői képviseltetik majd magukat.

Joó István hangsúlyozta, hogy a háromnapos plenáris ülés zárásaként a szervezők egy, a nemzetközi közösség számára a vízügyi kihívások megelőzéséhez és kezeléséhez iránymutatást nyújtó felhívást (Budapest Felhívás) fogalmaznak majd meg.