Jelenleg az energiaválság, a zöld energiára való átállás rengeteg dilemmát okoz. A fosszilis energiahordozóktól való eltávolodás jövőképe igen sok gondolatot felvet a hogyan kérdéskörben.
A gáz, az olaj ez az árucikk, amelynél a külföldi erőforrásoktól való függés és a sérülékeny ellátási útvonalak több mint egy évszázadon át az energiaellátás bizonytalanságát határozták meg.
Az érdekesség az, hogy azok a problémák melyek a globális olajpiacot érintették, már most is érintik az olyan kritikus energiaátmeneti anyagok piacát, mint a lítium, a kobalt, a réz, valamint a napelemek. Az akkumulátorok és más tiszta energiatechnológiák gyártásához használt ritka anyagok. Az olajhoz hasonlóan az egész világ ezektől az anyagoktól függ, de geológiailag csak néhány helyen koncentrálódnak.
A logika a nagyobb és sokszínűbb beszállítók szükségességére mutat rá. A kormányok a 20. század közepe óta a biztonság áthelyezésével és trükközésével vagy az importmennyiségek korlátozásával.
Egyik megközelítés sem működött, és a piacok ilyen módon történő feldarabolása gyakran aláássa a biztonságot.
Globális piac építése szükséges?
Egyesek szeint az igazi megoldás a globális nyersanyagok globális piacként való kezelése. Az adatok átláthatósága, a vészhelyzet esetére felhalmozott készletek, valamint a főbb felhasználók (és bizonyos mértékig a beszállítók) közötti koordináció az olajpiacokat sokkal erősebbé tette.
E véleményvezérek szerint a globalizáció segített csökkenteni a napenergia-technológia költségeit:
ahol a globalizáció megingott, ott a költségek emelkedtek, és lelassult a haladás az energetikai átállás felé.
Az ezen a területen is felmerült globalizációs megoldás is jónéhány kérdést vet fel még a továbbiakban.
Ugyanezt lehet és kell tenni az energiaátmenet szempontjából kritikus anyagokkal is? A valóban nélkülözhetetlen és a világon kényelmetlenül elosztott erőforrásokhoz – a lítium a vezető példa – a közös piacfelügyeletre és -menedzsmentre van szükségünk?
Egyre nagyobb figyelem irányul a kormányzati politika új piacok és technológiák létrehozásában betöltött szerepére. Ugyanez a logika alkalmazható a szakpolitikai innovációra is, amely segíthet új készletek létrehozásában olyan anyagokhoz, amelyek kritikusak az energiaforradalom szempontjából. Mint például a poliszilícium, amelyre jelenleg szűkös a kínálat .
Az olaj másik tanulsága, hogy a tengerentúli beszállítóktól való függés legnagyobb veszélye a termelési módszereken múlik. Ha a beszállítók sértik a környezetet vagy az emberi jogokat, akkor mindenkinek ártanak, és aláássák a társadalmi igazságosságot az energiaátállás érdekében.
„A valóban nélkülözhetetlen és a világon kényelmetlenül elosztott erőforrásokhoz – a lítium a vezető példa – szükségünk van a közös piacfelügyeletre és -menedzsmentre.”– nyilatkozta Joisa Saraiva, Fundação Getulio Vargas és David Victor, UCSD.
Szabványok meghatározása a piacok számára
E problémák megoldása attól függ, hogy az importőrök világos, hosszú távú szabványokat dolgoznak-e ki. Azok a szereplők, akik a leginkább motiváltak a jogorvoslatok kidolgozására, és amelyek a legerősebb helyzetben vannak a változás követelésére.
Ez azt jelenti, hogy be kell vezetni a területen kívüli szennyezési szabványokat (pl. szén-dioxid-szabályozás és határkiigazítások), valamint határvonalakat az olyan elviselhetetlen tevékenységekre, mint az emberi jogok megsértése.
Ha ezek a szabványok egyértelműek, a piacok jobban teljesíthetnek. Például a kobaltbányászati gyakorlatokkal szembeni nyomást gyakorolt az újítókra, hogy találjanak módot a kobalt nélküli, tiszta energiájú akkumulátorok előállítására .