Akik kellenek majd a munkaadóknak | csrhungary.eu - csr a fenntartható gazdaságért Hírlevél feliratkozás

Akik kellenek majd a munkaadóknak

Nyolc magyar egyetemistával bővült a régióban a GE Foundation Scholar-Leaders-ösztöndíjasok tábora.  A régióban a GE Foundation eddig több mint 2 millió dollárt (mai árfolyamon 450 millió forintot), a GE vezetői, mint önkéntesek 4000 munkaórát fektettek be a jövő vezetőinek képzésébe. A GE a 11 éve működő program révén versenyelőnyhöz juttatja a tehetséges diákokat – számuk a régióban idén meghaladja a 462-őt – és elősegíti egy regionális vezetői hálózat kiépítését, hozzájárulva ezzel a térség humánerőforrás-fejlesztéséhez.

2013. május 16-án, a Közép- és Kelet Európa négy országában működő GE Foundation Scholar-Leaders Program 8 magyar nyertesének tiszteletére rendezett budapesti díjátadó ünnepségen Zolnai György, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója adta át a két évre szóló, évi ezerötszáz eurós egyetemi ösztöndíjakat. A Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetem másodéves hallgatói a program keretében olyan gyakorlati és vezetői ismeretekre is szert tesznek, amelyekkel már most megalapozhatják a karrierjüket.

Az egyetemi képzés ugyanis önmagában nem elég. A sikeres életpályához az ambiciózus diákok és az oktatással együttműködő, felelős vállalatok is sokat tehetnek. A 11 éve működő GE Foundation Scholar-Leaders Programnak köszönhetően idén Közép- és Kelet-Európában 32 egyetemista, köztük 4 egyetem 8 magyar diákja vehet részt abban az egyedülálló képzésben, amely egész életükre meghatározó élményt és versenyelőnyt jelenthet.

Az egyetemisták az évi ezerötszáz eurós pénzügyi támogatás mellett a programot koordináló IIE (Institute of International Education) szervezésében megismerkedhetnek GE-s és nem GE-s felsővezetőkkel, a legfontosabb menedzsment módszerekkel és a karrierépítés útjaival. Hálózatot építhetnek a program lengyel, cseh és román nyerteseivel, gyakornoki pozíciót szerezhetnek, ezáltal pedig betekinthetnek, és már egyetemistaként bekapcsolódhatnak a nemzetközi munka világába.

Akik kellenek majd a munkaadóknak - GE FOUNDATION

Akik kellenek majd a munkaadóknak – GE Foundation

A GE Foundation Scholar-Leaders Program 2013. évi ösztöndíjasai:

? Antal Gergely, Budapesti Corvinus Egyetem

? Csiki Berta, Budapesti Corvinus Egyetem

? Geiszt Ádám, Budapesti Corvinus Egyetem

? Kriváchy Miklós Tamás, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

? Lengyel Vivien, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

? Mándity Éva, Pécsi Tudományegyetem

? Nagy Dóra, Pannon Egyetem

? Zsámboki Richárd, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Zolnai György, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója a rendezvény kapcsán elmondta: ?A karrier építése nem az első munkahelyen kezdődik, hanem sokkal korábban. Fontos, hogy a jövő vezetői már a tanulmányaik alatt olyan tapasztalatokat szerezzenek és olyan képességeket sajátítsanak el, amelyekre később, munkájuk során építeni tudnak. Büszkék vagyunk arra, hogy cégünk, amely a régió legnagyobb amerikai befektetője, a regionális GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjprogrammal versenyelőnyhöz juttatja a diákokat és így hozzájárul a régió humánerőforrás fejlesztéséhez.?

Vajda Ágnes, az IIE Europe igazgatója szerint: ?A karriert segítő hasznos képességek mellett diákjaink olyan hálózatot építenek ki régióbeli diáktársaikkal és felsővezetőkkel, amelyekre hosszú ideig tudnak építeni szakmai pályafutásuk során. A diploma mellé olyan jól működő kapcsolatrendszert is szereznek, amely hasonló végzettségű kortársaiknak lehet, hogy csak hosszú évek múlva adatik meg. Ők kellenek majd a munkaadóknak.?

Takács Árpád, korábbi GE-ösztöndíjas, aki jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdságtudományi Egyetem MSc. hallgatója, 2013 júliusától pedig a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ munkatársa, hozzátette: ?A programnak köszönhetően kinyílt számomra a világ, olyan ablakokkal, amelyekről korábban nem is tudtam, hogy léteznek. Barátságot, menedzsmenttudást és kapcsolatokat kaptam, amelyek a mai napig jelen vannak a munkában és a magánéletben is?.

A díjátadón az idei nyerteseknek gratulált Dr. Pántya Juliánna, a Nemzetgazdasági Minisztérium Globális Főosztályának vezetője, Timothy A. Betts, az Egyesült Államok budapesti misszióvezető-helyettese, Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetem képviselői.

További Rovatok

Stratégiai partnereink

Facebook Like Button for Dummies

A weboldal használatához el kell fogadni, hogy cookie-kat helyezünk el számítógépén. Részletek>>

Honlapunk cookie-kat használ, hogy tároljuk a honlapunkon tett lépéseit, továbbá statisztikákat készíthessünk és fejleszthessük szolgáltatásainkat, és marketing tevékenységünket. Ha tovább használja honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához.

Bezárás