Játssz jól! LEGO robottal a kreativitásért

1003
Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója

Világszerte jelentkező probléma, hogy a diákok érdeklődése egyre csökken a műszaki és természettudományok iránt, ezért egyre kevesebb a felkészült jelentkező a felsőfokú intézmények megfelelő szakjaira. Ráadásul előfordul, hogy a felsőoktatásból kikerülő hallgatók sem rendelkeznek kellően versenyképes gyakorlati tudással. Ezekre a problémákra kínál megoldást a jövő mérnökeinek támogatására 2009-ben elindított NI Mentor Program.
Mivel a jövő globális kihívásaira ? a fenntarthatóságtól az életminőség javításán át a biztonságig ? a mérnöki tudományok adhatnak választ, az NI társadalmi felelősségvállalásának egyik fő pillére a következő generációk mérnökeinek támogatása tapasztalati alapú tanulási élmények révén.
A 2014-ben CSR Hungary díjat (Közös ügyek-közös felelősség/Oktatás) nyert NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Ábrahám László az NI Mentor Program mellett az innovációról és a finnhez hasonló kooperatív oktatási modell szükségességéről is megosztotta velünk gondolatait.

CSR Hungary:
Az NI Hungary Kft.-t Debrecenben és a régióban az emberarcú multik, a szerethető cégek közé sorolja a helyi közösség. Erről szól a helyi fáma. Amellett, hogy magának a vállalatnak és a munkatársainak is sokat kellett ezért tennie, szerencsés a cég profilja, hisz a technológia és az innováció területén nagyobb a szerepe a szellemi tőkének és nagyobb hozzáadott értéket tud létrehozni, ami befolyásolhatja a CSR teljesítményt is?

Ábrahám László:
Az innováció, a kutatás-fejlesztés lételeme a technológia területén piacvezető cégünknek. Ugyanakkor ? amit valószínű, hogy a helyi közösség is érez ? legnagyobb versenyelőnyünk az embereinkben, munkatársainkban rejlik, valamint az általuk fenntartott és őket inspiráló vállalati kultúránkban. Kiemelt figyelmet fordítunk kollégáink kiválasztására és megtartására. Az NI olyan munkahely, ahová a munkatársak szívesen járnak be, mert biztosítja azönállóságot, az egymás iránti tiszteletet és a lehetőséget a fejlődésre. Különös hangsúlyt fektetünk a közvetlen, őszinte kommunikációra. Ezek az alapértékeink, amelyek mentén mindennapi munkánkat végezzük.

CSR H:
E nyomvonalon haladva, az NI Mentor Program a jövő generáció mérnökeiért szerves folytatása a cég működését meghatározó értékeknek. Ügyfeleik és dolgozóik is mérnökök, tudósok.
Hogyan, milyen eszközökkel tudja támogatni a Program a jövő generáció mérnökeit, illetve a jelenlegi oktatási rendszert?

Á.L.:
Egyrészt az NI oktatási programjai ? óvodáskortól a felsőoktatásig ? olyan hardvereket, szoftvereket adnak a fiatalok kezébe, melyek segítségével az elméleti tudást a gyakorlatban is tudják alkalmazni.
Megtanítják őket a kreatív gondolkodásra és az összefüggések felfedezésére, mindezt élményszerűen.
Magyarországon az NI 2009-ben hirdette meg először Mentor Programját, általános és középiskolák számára. A Programban részt vevő diákok játékos módon ismerkedhetnek meg a természettudományok rejtelmeivel és kaphatnak kedvet a műszaki és természettudományok területén való továbbtanuláshoz. Az eszközökön túl szakmailag is támogatjuk az iskolákat, melynek formáját maguk választhatják meg az intézmények.
Az önkéntes mentor hetente 1-2 foglalkozást tart tanóra vagy szakkör keretében, vagy pedig a mentor a szakoktatót támogatja, és az iskolai órákat az oktató tartja meg.
Ezen felül a mentortanároknak és partneriskoláknak rendszeres továbbképzéseket, konferenciákat, a diákoknak pedig számos versenylehetőséget és nyári programozó táborokat is szervez a vállalat. Az NI Mentor Programhoz minden évben pályázat útján csatlakozhatnak az intézmények.

CSR H:
Mindannyiunk kedvenc gyerekkori játéka ? amit sohasem lehetett megunni ? az ezernyiféleképpen összerakható Lego kockák halmaza. A LEGO? MINDSTORMS? robot ennek a XXI. századi változata. Mit jelképezhet Programukban ez a népszerű játék?

Á.: L.:
A számítógép által képviselt ?varázslatos? lehetőségek ma már a mindennapok részét képezik, különösen a fiatalok számára. A LEGO élettelen kockái életre kelnek a robotprogramozással: itt a ?gazda? irányítja, vezérli a saját maga által meghatározott cél érdekében a robotot. Kitalál valamit elméleti síkon, majd megtapasztalhatja, hogy hogyan működik ugyanez a gyakorlatban. Használja az agyát a gyerek és összefüggéseket vesz észre.
Az NI izgalmas robotprogramozási versenyeket is szervez az iskoláknak, melyek próbára teszik a felkészültséget és a kreativitást. A legutóbbi például 2014. november 24-én, Debrecenben a Kölcsey Központban volt. Az idei projektmunka keretében a versenyzők az oktatási-tanulási módszerek fejlesztésére mutattak be innovatív megoldásokat, a tankönyveket helyettesítő ?írótablettől? a virtuálisan önszerveződő tanulócsoportokig. Aki tehát november 22-én kilátogatott a Kölcsey Központban megrendezett Kockafesztre, az a gyermekkori emlékek újraélése mellett azt is megtudhatta, hogy hogyan képzelik el a jövő osztálytermét a 10-16 éves korosztály ambiciózus képviselői.

CSR H:
Oktatási eszközként bevezetni ez túl drága, túl bonyolult? Nincsenek hozzá partnerek? Vagy csak egyszerűen saját érvényben lévő szemléletmódunk az akadály?

Á.L.:
Ma a magyar oktatás egyelőre a porosz utas formát követi. A világ egyik legjobb oktatási rendszere a finn. A finnek oktatási filozófiája az, hogy valamit minden diák képes hozzátenni a tanultakhoz, és ehhez bizonyos fokú együttműködésre van szükség. Erre még az adott tárgyban gyengébben teljesítő tanulók is jó eséllyel motiválhatóak. A programozható Lego robot koncepciója ezt jelképezi, és nyitottak lennénk más cégekkel, szervezetekkel való együttműködésre is, hogy hivatalos oktatási segédeszközzé válhasson. Játssz jól! – mint ahogy a LEGO márkanév dán etimológiája is sugallja.
Egyébként a mérnökképzés érdekében az iparág meghatározó cégeivel (Ericsson, Audi, Continental) közösen is próbálunk szervezetten és tudatosan fellépni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség keretében.

CSR H:
Hogyan tovább? Milyen ideális jövőképet lát követendőnek?

Á.L.:
A magyar oktatási rendszerben még igencsak nyers és kiforratlan a gyakorlatias képzés koncepciója. Ugyanakkor mi ezt az utat járjuk évek óta: hosszú ideje már szoros együttműködésben állunk felsőoktatási intézményekkel, mint például a Debreceni vagy az Óbudai Egyetem, a villamosmérnök-képzés, az informatika és a logisztika területén is. Vendégelőadóként oktatunk a képzésekben és ma már több mint 50 gyakornokot fogadtunk szemeszterenként. Beépültünk tehát a hazai felsőoktatásba, Mentor Programunkkal pedig az általános és középiskolásokat megcélozva igyekszünk előkészíteni a versenyképes mérnöki generációt a jövő számára.