CSR Hungary Summit 2018-ban

1227
CSR Hungary Summit 2018
CSR Hungary Summit 2018 (Csath Magdolna és Takács Júlia)

Trendek, folyamatok, összefüggések, melyek a cég/szervezet CSR (vállalati felelősség és fenntarthatóság) életét is befolyásolják…
Évi, összegző CSR konferencia (CSR Hungary Summit 2018) 2018. október 30-án, a Magyar Külkereskedelmi Bank székházában.
Fővédnök: dr. Palkovics László miniszter (Innovációs és Technológiai Minisztérium).

Takács Júlia, a CSR Hungary alapító-ügyvezető igazgatója kiemelte:
?”Az évi, összegző vállalati felelősség konferencia már 2006 óta várja a vállalati felelősség és fenntarthatóság kérdéskörben érintetteket. A köz, a magán és a nonprofit szféra vezetőit, szakértőit.

A CSR Hungary részéről egyetértünk Csath Magdolna közgazdász szavaival,
hogy a gazdaság az emberért van. Ezzel összhangban áll az, hogy a mi vállalati felelősség és fenntarthatóság megközelítésünkben az érintettek és kapcsolataik vannak fókuszban.
Ennek az alapja az, hogy a cégnek/vállalkozásoknak van felelőssége a tulajdonosoknak, a részvényeseknek felé irányuló kötelezettség mellett.
A CSR az érintettekre fókuszál. Kiterjed a cég/szervezet belső és külső érintettjeire (stakeholder). Az etikus és felelős magatartás mellett, a gazdasági, környezeti felelősségvállalás elfogadása az üzleti működés alapja. A cél pedig a minél magasabb életminőség elérése.

Ahhoz, hogy a cégünk/szervezetünk sikeresen működjön CSR szempontjából (kezelje a körülöttünk lévő változásokat és azok kockázatvonzatait) – ugyanúgy mint a sikeres üzleti működés esetében – tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen fő trendek és folyamatok befolyásolják a vállalati felelősség és fenntarthatóság rendszerét, folyamatait. ?

Csath Magdolna professzor asszony a CSR Hungary Summit bevezető előadásában a CSR és a versenyképesség összefüggéseit emelte ki: ?A versenyképesség nem csak vállalati kategória. Egyre inkább hangsúlyt kapnak az ún. kemény tényezők mellett a ?Puha tényezők?. Mint a jól-lét , a ?Social capital?, bizalom építése… Nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért! Hosszú távon a gazdaságnak is jó ez a szemlélet.?

Dr. Demjén Zoltán, a Magyar Műanyagipari Szövetség alelnöke, a BASF Magyarország értékesítési igazgatója azt mutatta be, hogy hogyan tudja a körkörös gazdaság a biológiai és a technológiai ciklust összekapcsolni. Végig tekintve a kulcsszektorokat, mint a közlekedés, mint az építőipar, mint a mezőgazdaság…És hogy hogyan tudja támogatni a körkörös gazdaságot Európában a komposztálható műanyag.

Fieder Ildikó osztályvezető asszony (Innovációs és Technológiai Minisztérium) áttekintést adott európai uniós és hazai szinten a körforgásos gazdaság műanyagokra vonatkozó közösségi követelményeiről.

Nagy Miklós a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára pedig a műanyagok csomagolástechnikában betöltött szerepről szólt:
“Számos példával illusztrálta azt, hogy a csomagolás áruvédelmi funkciója épp a nagyobb terheléstől óvja meg a környezetet. A műanyagok a termék tulajdonságaihoz pontosan hozzáilleszthetők, ezáltal a legoptimálisabb védelmet képes nyújtani bármely termék számára. Azt pedig könnyű belátni, hogy a hiábavalóan legyártott, számos összetevőből készített élelmiszer, vagy sok alkatrészből összeépített TV készülék előállításához szükséges anyag- és energiafelhasználás nagyobb környezetterhet jelent, mint a megvédésükre hivatott csomagolás.”

A Digitális jól-lét-Jóllét tematikus blokkban Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium) a társadalmi felelősségvállalás és a digitális jólét összefüggéseiről beszélt a változó világban. Kiemelte a blockchain és a fintechben technológiában rejlő potenciált.
Ezen a területen minden ország azonos feltételekkel áll rajthoz. Magyarország vezető regionális szerepet szerezhet magának. Növelni lehet a hazai pénzügyi szektor versenyképességét. A digitális kompetenciák mellett.

Dr. Trinh Anh Tuan, a Corvinus FinTech Center vezetője konkrét példákon keresztül mutatta be a A blokklánc technológia és a kriptopénzek üzleti és társadalmi hatásait.
A blokk záró kerekasztalbeszélgetés témája pedig éppen az volt ? Rolek Ferenccel, az MGYOSZ elnökségi tagja, az EMVFE (Első Magyar CSR Egyesület elnökségi tagja) elnökségi tagjával kiegészülve, hogy ezt a felfelé ívelő technológiai fejlődést a magyar munkaerőpiac hogyan tudja követni.

Nemzetközi szinten is egyre inkább előtérbe kerül a CSR szerepe az érdekeltek (munkavállalók és általában a társadalom) jó egészségi állapotának megőrzésében.
Koltai Dániel, az MKB marketing és kommunikációs igazgató kiemelte, hogy az egészség témára – CSR szempontjából ? a cégeknek, mint lehetőségre kell tekinteniük. A gondolkodásmódváltáshoz tudunk cégként hozzájárulni. Kiindulva saját munkatársaink egészségmegőrzéséből.

“Azért indítottuk útjára #20percegeszseg programunkat, hogy minél többen legyenek azok, akik nap mint nap tesznek egészségük megőrzéséért. Mi ugyanis egy olyan bank vagyunk, aki nemcsak azt kéri, hogy fektesd be a pénzed nála, hanem azt is, hogy fektess napi 20 percet az egészségedbe.”

Molnár László, az Essity Hungary igazgatója (Health and Medical Solutions Hungary and South East Europe) Fenntartható CSR- társadalmi hibajavítás az egészségügyben című előadásában abból indult ki, hogy a maga CSR is az egyensúly helyreállításáról szól. Összefoglalta, hogy milyen fő társadalmi hibákat észleltek az egészség körül. Amiről nem beszéltünk és szemléletformálással tudunk változtatni rajta.
Például, hogy

  • a szociális ellátó rendszerben született újító ötleteknek nincs elég fóruma, az innovációra nincs elég forrás
  • A szülő nem mindenhol tartózkodhat méltó körülmények között a kórházban fekvő gyermeke mellett.
    Salamon Adrienn, az ?Együtt könnyebb? Női Egészségért Alapítvány Kuratórium elnöke pedig az általuk kínál megoldásról, komplex programjukról beszélt. Mint a női egészség megőrzésében kínált megoldásról.