MOL Mester-M Díj tanároknak, edzőknek Hírlevél feliratkozás

MOL Mester-M Díj tanároknak, edzőknek

A MOL 2007 óta már 95 olyan pedagógust és edzőt jutalmazott a Mester-M Díjjal, akik kimagasló és elkötelezett munkájukkal hozzájárulnak a fiatal tehetségek sikereihez. Az egymillió forinttal járó díjra korábbi tanítványaik jelölhetik mentoraikat, akik közül a MOL Új Európa Alapítványának kuratóriuma választja ki a tíz díjazottat.  

MOL Mester-M Díj tanároknak, edzőknek/ a nyertesek 2018-ban

MOL Mester-M Díj tanároknak, edzőknek/ a nyertesek 2018-ban

A 2006-ban létrehozott Új Európa Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására: az elmúlt több mint tíz év során a MOL alapítványa 4000 tehetséget támogatott 587 millió forinttal. A fiatalok mellett az Alapítvány 2007 óta minden évben díjazza a tehetséggondozás terén példaértékű munkát végző utánpótlásedzőket, tanárokat. Az idei 10 díjazottal együtt már 95 pedagógus részesült a Mester-M elismerésben, amely 1 millió forintos juttatással jár.

Az Új Európa Alapítvány kuratóriuma több mint 700 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehették a Mester-M Díjat.

A budapesti Vigadóban tartott ünnepségen az elismeréseket a MOL vezetői mellett Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Herczig Norbert négyszeres magyar ralibajnok, valamint Hamar Dániel a Muzsikás Együttes alapító tagja adták át.

A díjátadón köszöntőt mondott dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport Társasági Kapcsolatok ügyvezetője, az Új Európa Alapítvány kurátora.

„Magyarország a tehetséges fiatalok országa. Évszázadok óta büszkék lehetünk arra az értékre, amelyet a magyar elme, szorgalom és kitartás teremtett. Amikor tehetséggondozásról beszélünk, azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy mit ér a tehetség, ha nem látható, ha nincs kibontakoztatva? A meglévő képességet fel kell fedezni, jól kell használni, és jól kell fejleszteni.  Egy-egy kimagasló teljesítmény, eredmény elsődlegesen kétségtelenül az azt elérő érdeme, de nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik hozzájárultak a sikerhez. Őket díjazzuk ma” – hangsúlyozta Illés Boglárka.

„Nemcsak egyének, hanem a közösség szintjén is a fiatalok mellett áll a MOL. Erről szól a 2007-ben indított Mester-M program, amely keretében azokat a tanárokat és edzőket díjazzuk, akik kiemelkedő munkájukkal segítik a gyerekek tehetségének kibontakozását, kiteljesedését. Olyanoknak nyújtjuk át az elismerést, akik szakmai és emberi nagyságok, Mesterek a szó történelmi értelmében” – mondta beszédében Ferencz I. Szabolcs.

A 2017. évi MOL Mester-M Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Kónya Marianna vegyész, kémiatanár, Simon Péter fizikatanár, Szőllősy László földrajztanár, Varga József matematikatanár, Halászné Veres Zsuzsa zongoratanár, Szücsné Dr. Harkó Enikő magyar nyelv és irodalomtanár, Törökné Csécs Lenke néptánc pedagógus, Haász Katalin műugróedző, Korponai István öttusaedző és Módos János birkózóedző.

„Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy számtalan fiatal, tehetséges sportolóval büszkélkedhet. Ahhoz, hogy ezek a fiatalok megvalósíthassák az álmaikat, egy egész közösség összefogása szükséges. Ebben elengedhetetlen szerepe van a mestereknek. Több mint 10 évvel ezelőtt, amikor még nem voltam sem olimpiai bajnok, sem világbajnok, sem ismert sportoló, nekem is volt egy nagyszerű mesterem, Gerevich György, aki segített álmaim megvalósításában. Nélküle nem értem volna el sikereimet, ahogy azok a tanítványok sem, akiknek mestereit ma este díjazzuk.” – mondta el a rendezvényen Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

A díjátadó esemény keretében az Alapítvány meghirdette az idei pályázati programjait is. Elsők között a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájára pályázhatnak 2018. március 31-ig azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik jó eredményt értek már el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázati információk a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalon találhatók meg.

 

További Rovatok

Stratégiai partnereink

Facebook Like Button for Dummies

A weboldal használatához el kell fogadni, hogy cookie-kat helyezünk el számítógépén. Részletek>>

Honlapunk cookie-kat használ, hogy tároljuk a honlapunkon tett lépéseit, továbbá statisztikákat készíthessünk és fejleszthessük szolgáltatásainkat, és marketing tevékenységünket. Ha tovább használja honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához.

Bezárás